Евгений Онегин

Talán segít, ha mindenki más is elolvassa.

“Képes éjnek évadján napszemüvegben mutatkozni, merthogy “jól áll”. Ha ne adj’ Isten kicsípné magát (ami sajna gyakran megesik) irtóztatóan csiricsáré göncöket ölt magára. Nem riad vissza még az olyasféle pompától sem, melynek kellékei között tarkabarka pántlikákra, fodrokra és más hasonló cicomákra akadhat az azt borzadva szemlélő. Cifrálkodási vágyából kifolyólag gyakorta válik öncélú divathóbortok vakbuzgó követőjévé. [...] Zakógallérjára képes funkciótlan selyemsálat teríteni; selyemingének gallérja alatt vakítóan vörös kendő buggyosodik. Természetesen neki jut eszébe, hogy az egyetemen terepgyakorlatra kicsiny kézi tükröt, különböző fogvastagságú fésűt és komplett manikűrkészletet vigyen magával. Akik az efféle divatfiságot képtelenek tolerálni, ilyesféle jelzős szerkezetekkel szoktak társaságokban utalni a piperkőc ismerősökre: “tudod, az a szopottfejű girnyó”, vagy “nem tudom, találkoztál-e már avval a nyálas pöccsel”, míg mások kikacagják az önhitt páváskodót. Meglehetősen nevetséges látvány a hófehér edzőcipőben tócsák között félve lavírozó divatmajom, már-már túltesz a magassarkú cipőben botladozva szerencsétlenkedő hölgyeken. [...] A fodrászok szeretik, kiélhetik rajta hajlamaikat. Minél természetellenesebb idomot formál fejéből a hajfodrász, ő annál boldogabb. Odáig van a csavarókért; a szőkítésért, melírozásért és a különféle festékekért. A manikűrtől, pedikűrtől, sőt a szőrtelenítéstől sem riad vissza.[...]“

Tulajdonképpen, jobban belegondolva, mégsem segít.
De legalább ti szórakozzatok jól.

Fél háromkor felpattant a szemem, és még szinte magamhoz se tértem, már tudtam, hogy szakad odakint. Kinyitottam az ablakszárnyakat, s ha már ott voltam, ott is ragadtam az ablakban; úgy szívtam be a vízillatú levegőt, ahogy a sötétbe borult kert a vizet magát. Esős éjszakákon minden világosabb, mint a felhőtleneken, pedig a hold se látszik.
Nem tudtam megállni, hogy fel ne kapaszkodjak a párkányra. Muszáj volt. A benti levegő fojtogatóvá vált. Mit nem tesz velem a vihar? Kicsalogat. Sőt! kényszerít, mert szentül meg voltam győződve róla, hogy forróság van bent, és ez nyugtalanított. Annyira, hogy a párkányon se sokáig ültem; tíz perc múlva már kint voltam a verandán, és a lépcsőn mentem lefelé, a kertbe. Az esőre.
Tényleg zuhogott; nagy, kövér, hideg cseppekben loccsant szét a kövezeten, a leveleken és rajtam is, lefolyt, eláztatott mindent, gondolatokkal töltve fel a környéket.
Odafönt megdördült a szürke ég, amit bámultam. Mitől ilyen világos az éjszaka közepén?
Mintha sohasem akarna elállni. Visszamásztam.

“Az én orcám előtt egy lélek méne el, és lassú sóhajtást hallék, és az én testemnek minden szőre felborzada.”

Lementünk cigarettát venni a szemközti boltba. Ahol aztán nagyot néztem, mert minden volt, csak normális dohányáru nem. Lehetett válogatni, hogy Bond, Pall Mall, Marlboro, Sopianae, Golden Gate.
- Mit keres? - érdeklődött az eladó.
- Hát, Dunhillt.
Kicsit hülyén éreztem magam. A Soroksári út ennyire szakadt környék lenne? Vagy mi? A fickó mindenesetre jókedvűen felnevetett.
- Dunhillt, itt? Nyolc éve adtam el egy dobozzal!
Vettem egy doboz kék Pall Mallt, és hősiesen el is szívtam belőle egy szálat.
A maradékot odaadtam a kollégáimnak.

Pedig az a vidék tele van Porschés, öltönyös üzletemberekkel! (akik nyilván hoznak magukkal cigit.)

1. Menj a Wikipedia Random Article oldalára. A cikk címe az együttesed neve.

2. Ugorj át a random idézetek oldalára és a legutolsó idézet, utolsó 4-5 szava lesz a bandád első albumának a címe.

3. Végül a Flickeren az utolsó 7 nap legérdekesebb képeiből a harmadikat mentsd le, ez lesz a CD borítója, bármi is legyen rajta.

Őszintén szánakozom a tény felett, hogy neki még mennyi sok idő hátravan. Ez igazában véve mindenkire vonatkozik, aki hatéves képzésre jár oda.
Meggyőződésem, hogy a gimnáziumi oktatás felettébb sekélyes, és ez alól nem elégséges kibúvó az sem, hogy “átfogó ismereteket” illetve “általános műveltséget(!)” igyekeznek a diákokba tömni. Mindenki tudja, hogy ez szemenszedett hazugság, szerencsétlenebb esetben pedig rettenetes inkompetenciáról árulkodik.
Vegyük például, csak az egyszerűség kedvéért az én legsajátabb, lesújtó tapasztalataimat az évfolyamom általános műveltségéről, illetve átfogó ismereteiről:
Nem tudtak írni. Ezt felesleges tovább ecsetelni. Mind helyesírási, mind tartalmi szinten elfogadhatatlan volt, amit műveltek. Persze meglehet, hogy a központozás nélküliség modernista, dizájnos telitalálat, de engedtessék meg nekem, hogy kételkedjem az indítékukban.
Igazából beszélni sem nagyon; azt, hogy amúgy okos dolgot vagy esetleg valami szörnyű ostobaságot mondtak, a szövegkohézió feltűnő hiánya és a fejlesztésre szoruló fogalmi ismeretek miatt nem tudtam megállapítani. (de azért meg mertem tippelni, hogy többnyire az utóbbi volt jellemző)
Az iskola állítólagos jellemfejlesztő hatása révén egytől egyig valamely egész meglepően korai fejlettségi szinten rekedtek meg; ez nagyon jól meglátszott például a humoruk színvonalán. A modorukon nemkülönben.
Az, hogy valami történetileg, művészettörténetileg és irodalomtörténetileg szimultán történhetik, sohasem merült fel bennük.
Nem olvastak el semmit.
Nem találtak meg semmit a térképen.
Cicerót Kikerónak olvasták, a ti.-t tinek (a vö.-t hadd ne említsem!).
A harminckét emberből mindösszesen hárman nyelvvizsgáztunk le második nyelvből, nem számolva a kétnyelvűeket. Valaki még az angol középfokon is megbukott.

Ami Sopront illeti: mi egyszer voltunk ott. Semmire nem emlékszem belőle. Azt hiszem, utáltam a szállást. Hilare, igazán nem hagytok ki semmit. K. semmivel sem rosszabb osztályfőnök, mint F. volt…
Én is hallottam a Down-kóros látogatókról. Nem értem, mit keresnek a suliban. Az igazgató eltökélt szándéka, hogy legalább egy napra mindenfajta fogyatékosságot az intézményében tudjon, és már csak ez hiányzik? A legtöbb dologról, amire kíváncsi voltam, én is j’ai entendu parler értesültem… csak az olyan dolgokat rágják az ember szájába, amit a legszívesebben olyan messze elkerülne, akár a pestist.
Tamási mint igazgató? Végre egy értelmes ötlet, csókoltam volna a lába nyomát, ha még anno megpályázza.