Monday, June 15, 2009

#110609

Úgy tűnik, a pimbe megyek huszadikán.
(egy vasam sincs, ráadásul elfelejtettem a PIN-kódomat, nagyszerű.)
Ma éjszakázom.
Holnap vizsgázom.

Ráfaragtam a szakirányválasztással, 21-éig le kéne adni a jelentkezést indexfénymásolatostul, de nekem még harmincadikán is lesz vizsgám. Alapozó, hogy teljes legyen az örömöm.
Mindegy, majd valahogy kimászom belőle. Ha valami megjavul az életemben, rögtön elromlik két másik. Most azonban még egy szerencsém volt(!).

Összerúgtam a port azzal az idióta lánnyal, aki a minap akaszkodott rám (ő jobban rúgta, mint én). Sebaj, legalább megszabadultam tőle. Már éppen valamiféle sértésen törtem a fejem, amikor a kezembe adta a megoldást, isteni volt. Azt azért fel kellett volna venni, hogy kiakadt. Különben nem érdekel, így azért mégis kényelmesebb volt, mintha én találtam volna ki, hogy tűnjön el végre. Ugyan most utál miatta, de kit érdekel. Csatlakozzon a népes tömeghez.

Amúgy meg június tizenegyedike piros betűs ünnep lesz ezentúl.
Szeretem. Szebb, mint valaha.

Posted by Evgeny™ in 12:21:14
Comments

Leave a Reply