Kiegészítés az alábbihoz: elkiabáltam, a mai esemény annak jegyében telt, hogy a nagyanyánk azt ecsetelte, mennyit rosszalkodtunk az unokabátyámmal gyerekkorunkban. Például amikor megdobáltuk üveggolyókkal a vagyont érő lámpaernyőjét vagy amikor nyílpuskával rálőttünk a hálószobafalon függő számtalan olajfestmény egyikére. Különös, én egyik esetre se emlékszem.
Saturday, May 31, 2008
sokáig utolsó.
Na, ehhez is elérkeztünk, ebben az évben is. Hálisten.
A mi családunk olyan, hogy januártól júniusig szinte minden héten van valaki, akit fel kell köszönteni.
Ez hagyományosan ötventől háromszázkilencvenkét fogásig terjedő ebéddel kötendő egybe. Attól függően, mennyire fontos személy illetve ünnep az illető.
(Máig örömkönnyeket csal a szemembe, hogy a tizennyolcadik születésnapomat volt elég eszem egy kerthelyiségben tartani, ahol aztán a drágakövekbe és selymekbe csomagolt rokonságom tagjai alig bírták tovább öt óránál.)
Adott egy asztal, egy túlságosan is nagy família, akik közül két olyan ember sincs, aki huzamosabb ideig képes volna elviselni egymást, és a földkerekség létező legunalmasabb témái. Tehát, miután a házigazdákat mindenki megsértette legalább egyszer azzal, hogy képtelen volt a tizenhatodik fogás után bármit is enni, az összejövetel többnyire kollektív tűrésküszöbemelésbe csap át.
A mi családunk olyan, hogy januártól júniusig szinte minden héten van valaki, akit fel kell köszönteni.
Ez hagyományosan ötventől háromszázkilencvenkét fogásig terjedő ebéddel kötendő egybe. Attól függően, mennyire fontos személy illetve ünnep az illető.
(Máig örömkönnyeket csal a szemembe, hogy a tizennyolcadik születésnapomat volt elég eszem egy kerthelyiségben tartani, ahol aztán a drágakövekbe és selymekbe csomagolt rokonságom tagjai alig bírták tovább öt óránál.)
Adott egy asztal, egy túlságosan is nagy família, akik közül két olyan ember sincs, aki huzamosabb ideig képes volna elviselni egymást, és a földkerekség létező legunalmasabb témái. Tehát, miután a házigazdákat mindenki megsértette legalább egyszer azzal, hogy képtelen volt a tizenhatodik fogás után bármit is enni, az összejövetel többnyire kollektív tűrésküszöbemelésbe csap át.
Szeretek az asztalfőn ülni, mert senki nem veszi a fáradságot, hogy ne a szomszédjához beszéljen. Persze néha kirúgnak a hámból, és átkiabálnak a szemben ülőhöz, de ez valódi ritkaság. Előfordult már néhányszor, hogy kérdeztek tőlem valamit, de ez általában tőmondatokban megfogalmazott reflexiót igényel, aminek az a nyitja, hogy tulajdonképpen senkit sem érdekel a válasz. (Arról nem is beszélve, hogy mindenkihez kapcsolódik a fejükben egy-két kérdés, amit örökké fel lehet tenni már évek óta. Esetemben ilyen például az “És hová utazol legközelebb?“.) Elég tehát udvariasan mosolyogni, és olyasmiket jegyezni meg, aminek semmi tartalma az égadta világon nincs.
Ez persze rettenetesen unalmas. Főleg azt érdemes megfigyelni, amikor két olyan rokonom veszekszik, akik egy véleményen vannak! Pontosan ugyanazt hajtogatják, de úgy, mintha meg kéne győzniük egymást. Áramszünet idejére való elfoglaltság, de első alkalommal igéző a tény, hogy ilyesmi létezik.
Olyan világrengető problémák foglalkoztatják őket, mint például a tévéműsor, a szomszédjaik (akiket utálnak), a közgyűlés (ahol csupa ostoba lakó vesz részt), az, hogy az emberek általában véve mennyivel rosszabbak minálunk, a pénz (amivel akár tapétázhatnának is mindannyian), valamint a fiatalok tarthatatlan divatstílusa a fővárosban (én ilyenkor szemléltetési eszköz szoktam lenni). A nők egymást és a konyhát dicsérik, amíg hallótávolságon belül vannak, mindenki tanácsokat ad a másiknak, és közben nyakalják az italt.
És ha a mainak vége, a legközelebbi csak augusztusban lesz.
Wednesday, May 28, 2008
nc
Szeretem, hiába. A szerelem halott.
Az igazság még él, de magamra hagyott.
Akárcsak Ő - éltem, minden perc smaragdja,
Tört szívek úrnője, istennők haragja.
Csak egyszer nézne rám… csak egyszer még, újra,
Mint azon az estén, vállamra borulva;
Átölelt, suttogott, csókra csókkal felelt,
Tükörhiú teste alkony-tálcán hevert.
Holdezüst csordult rá, csend dorombolása
Hallatszott dübörgőn: zsarnok talál társra.
Mi meg sem hallottuk. Mámorittas lelkek…
De soha többé már. Az idő lepergett.
Tudom, mit vesztettem. Gyötör a fájdalom.
Gőgös szívem bűne. Gyilkosság. Vállalom.
Csak ő legyen boldog. Szeretlek, kedvesem.
S ha tudsz még valaha, hát bocsáss meg nekem!
2008.01.11
P.S.: Sohasem volt érzékem a költészethez, de ez még januárban született, amikor meg voltam győződve afelől, hogy néhány próbát megér a dolog. Nem, tényleg nem ér meg.
No comments allowed:
1, nincs szükségem tanácsokra, régóta nem írok és nem is fogok
2, nincs szükségem kritikákra, mert úgysem bírom őket.
Te hogy szólítanál le egy lányt a buszmegállóban?
“Bocs, szia. Segítenél? eltévedtem. Nem találom az utat a szívedhez.”
Tuesday, May 27, 2008
the path
There is no turning back from this unending path of mine
Serpentine and black it stands before my eyes
To hell
And back it will lead me once more
It’s all i have as I stumble in and out of grace
I walk through the gardens of dying light
And cross all the rivers deep and dark as the night
Searching for a reason why time would’ve passed us by
With every step I take the less I know myself
Every vow I break on my way towards your heart
Countless times I’ve prayed for forgiveness
But gods just laugh at my face
And this path remains
Leading me into solitude’s arms
I see through the darkness my way back home
The journey seems endless but I’ll carry on
The shadows will rise and they will fall
And our night drowns in dawn
Amidst all tears there’s a smile
That all angels greet with an envious song
One look into stranger’s eyes and I know where I belong
And the path goes on…
Serpentine and black it stands before my eyes
To hell
And back it will lead me once more
It’s all i have as I stumble in and out of grace
I walk through the gardens of dying light
And cross all the rivers deep and dark as the night
Searching for a reason why time would’ve passed us by
With every step I take the less I know myself
Every vow I break on my way towards your heart
Countless times I’ve prayed for forgiveness
But gods just laugh at my face
And this path remains
Leading me into solitude’s arms
I see through the darkness my way back home
The journey seems endless but I’ll carry on
The shadows will rise and they will fall
And our night drowns in dawn
Amidst all tears there’s a smile
That all angels greet with an envious song
One look into stranger’s eyes and I know where I belong
And the path goes on…
Saturday, May 24, 2008
tell her. the truth.
Rendben van, hát mondom akkor… nem, még nem kezdem. Előbb hosszan nézem, kedvese– hölgyem. Összeszedem magam. Ezt nem lehet csak így, ilyen gyorsan. Sokáig, azt mondja…? De hiszen még csak percek teltek el, ne beszéljen összevissza! Közelebb lépek egy kicsit, nézze csak, így. Alázattal. Most hátrébb, de így túl messze van. Előrébb. Le kalappal, le sétapálcával, így mégse lehet. Mi? ne nézzek így? Nem, én csak néztem, sőt, nem is néztem egyáltalán sehogyan sem. Na most. Nem, ez így nem jó, oldalvást ül. Feláll? nem, ne hátráljon el! Nem akarok hangosan beszélni. Akarok beszélni egyáltalán? Igen, hát persze, hogy akarok, én marha. Nahát akkor én nem is rablom tovább az idejét, csak azt akarom mondani, hogy (szeretleknehagyjelszeretlekgyerevisszanemtudoknélkülednemmegynemnemnem). Tessék? Hogy én hadarok? Én sohasem hadarok, nem figyeltél, és hát én. Én izé. Különben is… mit? ismételjem meg? Megtenném, de egészen elment a hangom, szóval, várni kell néhány percet, mert hideg a szél. A Néva a hibás. Nagyon meghűltem. Feltartom? Nem? Akkor jó, a világért sem akartam… a hangom? Tényleg, visszajött. De várjon csak, mondom még! Még mondom, még búcsúzom, még nem mehetsz…! nem mehet. Nem akart? A szemébe süt a nap, látom én. Forduljon egy kicsit balra, de nem úgy, hanem felém. Így jó. Most? Mit most? Ja, amit mondtam? Mit mondtam? Ja, már emlékszem, csak azt akartam mondani, hogy…
hogy (szeretleknehagyjelszeretlekgyerevisszanemtudoknélkülednemmegynemnemnem).
Még mindig nem hallja? Hihetetlen. Úgy látszik, valami bujkál kegyedben, sápadt, fáradtnak tűnik. Nem is zavarok, majd… majd elmondom később, így nem lehet, igazán— majd még visszajövök, még látjuk egymást, de nem is volt fontos, tényleg nem [...]
hogy (szeretleknehagyjelszeretlekgyerevisszanemtudoknélkülednemmegynemnemnem).
Még mindig nem hallja? Hihetetlen. Úgy látszik, valami bujkál kegyedben, sápadt, fáradtnak tűnik. Nem is zavarok, majd… majd elmondom később, így nem lehet, igazán— majd még visszajövök, még látjuk egymást, de nem is volt fontos, tényleg nem [...]
***
- Ne piszkálj már, Vlagyimir. Nem is voltam olyan béna…
Friday, May 23, 2008
unsaid
Mondják, hogy a spleenhez képest
sokat nevetek.
Igen, én minden helyett nevetek
Csak nevetni tudok
(a szememmel nem)
Mert nálunk mindig tilos volt metakommunikálni
Hangot felemelni
Dühösnek
Türelmetlennek lenni
Sírni
(mindig nagyon kikaptam, ha mégsem sikerült könnyek nélkül..)
Vagy bármit emberit reagálni
és muszáj volt faarccal
fahangon (és éppen nem láthatóan remegve)
léteznem.
Pedig nagyon féltem mindig
de idővel megtanultam
(csak éppen
elfelejtettem minden mást.)
Nem vagyok szinkronban magammal
És a fájdalom kevés utat talál magának
Azt is lopva
Sötétben
És közben hallgatózom
Hogy jön-e valaki
akire rá kell nevetnem.
sokat nevetek.
Igen, én minden helyett nevetek
Csak nevetni tudok
(a szememmel nem)
Mert nálunk mindig tilos volt metakommunikálni
Hangot felemelni
Dühösnek
Türelmetlennek lenni
Sírni
(mindig nagyon kikaptam, ha mégsem sikerült könnyek nélkül..)
Vagy bármit emberit reagálni
és muszáj volt faarccal
fahangon (és éppen nem láthatóan remegve)
léteznem.
Pedig nagyon féltem mindig
de idővel megtanultam
(csak éppen
elfelejtettem minden mást.)
Nem vagyok szinkronban magammal
És a fájdalom kevés utat talál magának
Azt is lopva
Sötétben
És közben hallgatózom
Hogy jön-e valaki
akire rá kell nevetnem.
Wednesday, May 21, 2008
szóbelire már kéne.
Igen.
Végre rávettem magam, hogy bemásszak a gimnáziumba megérdeklődni a vizsgáimat. Hogy hát mégis. Hogy sikerültek.
Mert ugyan tudvalevőleg engem semmi nem érdekel a kerek világon két percnél tovább, de mégis azért… vannak, akiket igen, és azt el nem vitathatom, hogy tőlem kell megtudniuk.
Annak tükrében, hogy egy betűt sem voltam hajlandó tanulni rájuk, nem is lett olyan förtelmes.
Végre rávettem magam, hogy bemásszak a gimnáziumba megérdeklődni a vizsgáimat. Hogy hát mégis. Hogy sikerültek.
Mert ugyan tudvalevőleg engem semmi nem érdekel a kerek világon két percnél tovább, de mégis azért… vannak, akiket igen, és azt el nem vitathatom, hogy tőlem kell megtudniuk.
Annak tükrében, hogy egy betűt sem voltam hajlandó tanulni rájuk, nem is lett olyan förtelmes.
Főleg az üdvös, hogy enyém lett a legjobb angol vizsga az iskolában. 98,2%.
(A tényt, hogy majdnem egy egész százalékkal megelőztem Carment, még mindig nem sikerült feldolgoznom.) A két pontot a vizsga nyelvhelyességnek szentelt stációjában ejtettem el. Előre tudtam: az angol nyelvtan sosem tartozott az erősségeim közé.
A matematikával kapcsolatos ellenérzéseim egy pillanatra feloldódtak a megkönnyebbülésben, amikor értesültem a 67 százalékos négyesemről. Életem utolsó számtanjegye, és két jeggyel jobb, mint amit igazság szerint megérdemelnék. Alászolgája. (ezúton is köszönet az én türelmetes ex-matektanáromnak, akitől megkaptam az év végi közepest a semmire.)
Történelemből hoztam a formámat. 76%, a négyes teteje. Szóbelifüggő.
A legtöbb aggodalmas gondolatom a magyarhoz fűződött, természetesen. Szentül meg voltam győződve róla, hogy kissé elvetettem a sulykot az érvelésben, de úgy látszik, téves riasztás volt. 87% + életem harmadik dicsérete a tanárnőtől. …és sehol egy helyesírási hiba. Even vesszőhiba. Hoppá.
_______________________
Megírtam e-mailben az osztálytársamnak. Akinél vendég volt.
Aki beleolvasott, és kommentálta:
- Hű. Ez egy zseni lehet.
De aztán fel lett világosítva igazságosan.
- Ez egy lusta állat.
Monday, May 19, 2008
do you believe in coincidence?
Az egész már megint azért volt, mert én olyan rendes vagyok.
És hogy a Maya eddig magában dédelgette a haragját, ami azért volt, mert nem hívtuk meg a ballagásra. Na ez a düh rám zúdult, amikor ráköszöntem. És mivel én olyan végtelenül rendes vagyok, hogy spleen ide vagy oda, lenyelem a nyelvemre kívánkozó “nem érdekel”-t, és bocsánatot kérek. Mert hát előbb mások, és csak aztán én.
Ha akarom, rám nem lehet sokáig haragudni.
Úgyhogy elkísértem Deltavisionbe. Ahol poénból egy könyvre bökött az alsó polcon, és szólt vala az ő hangján.
- Ez lesz az új nőd.
Már éppen el akartam küldeni a fenébe, mert biztos valami ocsmányság, amikor hirtelen ötlettől vezérelve inkább felkaptam a kötetet, hogy lássam, mégis kivel akart összeboronálni.
És azonmód elfelejtettem az összes létező sértést, ami a számba tolult.
Ránéztem, hogy vicc-e, de úgy tűnt, nincs tisztában a dolog jelentőségével, csak találomra csinálta.
- Na ugye, megmondtam - vigyorogta.
Teljesen biztos, hogy a véletlen műve volt, nagyobb hatást azonban azzal se ért volna el, ha fustélyt ragad, és gyomron vág vele. (vagy máshol - a szerk.)
Michael Moorcock - Gloriána, avagy a kielégítetlen királynő
És hogy a Maya eddig magában dédelgette a haragját, ami azért volt, mert nem hívtuk meg a ballagásra. Na ez a düh rám zúdult, amikor ráköszöntem. És mivel én olyan végtelenül rendes vagyok, hogy spleen ide vagy oda, lenyelem a nyelvemre kívánkozó “nem érdekel”-t, és bocsánatot kérek. Mert hát előbb mások, és csak aztán én.
Ha akarom, rám nem lehet sokáig haragudni.
Úgyhogy elkísértem Deltavisionbe. Ahol poénból egy könyvre bökött az alsó polcon, és szólt vala az ő hangján.
- Ez lesz az új nőd.
Már éppen el akartam küldeni a fenébe, mert biztos valami ocsmányság, amikor hirtelen ötlettől vezérelve inkább felkaptam a kötetet, hogy lássam, mégis kivel akart összeboronálni.
És azonmód elfelejtettem az összes létező sértést, ami a számba tolult.
Ránéztem, hogy vicc-e, de úgy tűnt, nincs tisztában a dolog jelentőségével, csak találomra csinálta.
- Na ugye, megmondtam - vigyorogta.
Teljesen biztos, hogy a véletlen műve volt, nagyobb hatást azonban azzal se ért volna el, ha fustélyt ragad, és gyomron vág vele. (vagy máshol - a szerk.)
Michael Moorcock - Gloriána, avagy a kielégítetlen királynő
“Michael Moorcock áltörténelmi históriájában a gyönyörű és hatalmas Gloriána uralkodik Albion gigászi birodalma fölött. A királynő boldognak tűnik, országa a béke és bőség korát éli, ám az arany máz alatt az uralkodó kötelességei súlyától szenved és kicsapongásban keres feloldozást.
Gloriána sem tudja azonban, hogy aranykorát kancellárja elnyomás, rettegés és besúgók hálózata útján tartja fönt[…]“
Azt hiszem, ez nem szorul magyarázatra.
(csak ráadás, hogy a front cover is szerelem első látásra.)
Ideje átértékelnem a véletlenről alkotott elzárkózó véleményemet.
