Szezon eleje
Az első napon még nem éreztem semmit. Jó idő van, hát aztán. De mikor már lendemain is arra ébredtem, hogy a nap igenis érezhetően felmelegítette a szőnyegemet, és nem utolsó sorban engem, tíz órakor még mindig az ágyban döhérkedve, kénytelen voltam átértékelni a dolgot.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az első hó lázba hoz, de a tavasznak eddig valahogy mindig sikerült feldobnia valamelyest. Most is, még aznap alkonyatkor megéreztem a levegőben azt a balzsamosságot, amely a tavasz és a nyár számomra oly ellenállhatatlan vonása. Egyébiránt is udvariatlanság volna tőlem, ha nem lennék csak egy kicsit jobb hangulatban, amikor már mindenki pattanásig feszült idegekkel várja a tizenévesek évszakát. Vagyis, hm, a miénket. Még akkor is, ha a túl vidám ismerőseim előszeretettel figyelmeztetgetik egymást és engem, hogy voltaképpen nincs minek örülni, hacsak az érettséginek nem.
De ha az ember az élet császáraként él le hosszú éveket, nehéz leszokni a szezon eleji kedélyességről egy vizsgaidőszak miatt. Főképp, ha nem is igyekszik, ugye.
Csütörtökön visszajön a rossz idő. Úgy vélem, talán itt felejtett valamit…
